Vajcsy Kata: Luca a katica és Misi kutya különös barátsága

2012. április 22.

Egy nap addig-addig szálldogált virágról virágra, ágról fűszálra, míg Misi kutya házához nem ért. Szerencséje volt, Misi aznap épp otthon volt. A küszöbön feküdt, hátsó lábai már bent a hűvös házban, fejét pedig a mellső mancsain nyugtatta. Így bámult a nagyvilágba, amikor Luca a katica néhány bátortalan körözés és röpködés után egyenesen Misi orra elé szállt, és minden bátorságát összeszedve megszólította.

– Szia, Misi! Luca vagyok, a katicabogár!

Misi a meglepettségtől felkapta a fejét, de olyan hirtelen, hogy Luca ijedtében majdnem elrepült.

– Szia – mondta Misi. – Hát te? Mit csinálsz itt? – kérdezte. Hangja kedves volt, így Luca elég bátorságot érzett magában, hogy belekezdjen a beszélgetésbe.

– Én… én barátot keresek magamnak – mondta Luca nagyon büszkén, fejét magasra emelve, és közben Mis kutya szemébe nézett. – Szeretném, ha a barátom lennél!

Misi hosszan nézte a katicabogarat. Ilyen szokatlan látogatóra és kérésre egyáltalán nem számított. Szőrős fejében pedig kavarogtak a gondolatok, hogy mi is lenne a megfelelő válasz, nehogy megbántsa ezt a bátor hatlábút.

– Jó, szívesen! De hogy lehetek én a te barátod? Te törékeny kis katicabogár vagy, gyönyörű szárnyaid vannak, repülni tudsz. Én pedig egy vén kutya vagyok, szeretek a földön járni, csontok után szaglászni. Miért nem a katicabogarak között keresel magadnak barátot?

– A katicabogarak a rokonaim, mindegyikőjüket ismerem. Én valaki mással szeretnék barátságot kötni. Valakivel, aki nem olyan, mint én. Tulajdonképpen egy igaz barátot keresek!

– Igaz barátot? – kérdezett vissza Misi. – Mi az, hogy igaz barát?

– Hát olyan, akivel csak úgy jó együtt lenni, vagy szaladgálni a réten, vagy együtt nézni a horgászokat a tóparton. Akivel mindent megbeszélhetek, de az sem baj, ha nem beszélünk, csak hallgatjuk a tücskök ciripelését. Szóval akivel jól érezzük magunkat együtt.

Misi kutya csak hallgatott. Ezért Luca megkérdezte:

– Biztosan érted, mire gondolok ugye? Misi, neked volt már ilyen igaz barátod?

Misi visszahajtotta fejét a mellső mancsaira és hosszan elgondolkozott. Eszébe jutott Lizi, a szomszéd kutyája, akivel tényleg jó volt mindent együtt csinálni. De sajnos Lizi gazdája évekkel ezelőtt elköltözött, és soha többé nem látták egymást.

– Igen. Igen, azt hiszem, volt ilyen barátom. Lizinek hívták és gyönyörű szuka kutya volt.

– Ááá, nem, nem, az szerelem volt! Az egészen más!

Misi újra felkapta a fejét, de nem akart a katicával vitatkozni. Lizire mindig úgy gondolt, mint jó barátra, és most hogy eszébe jutott, valami különös melegség futott végig rajta a feje búbjától egészen a hátsó lábáig.

– Lehet, hogy igazad van – mondta végül, majd nagy, barna szemeit a katicára szegezte, és alaposan végignézett rajta. Tetszett neki ez a kis katica, úgy gondolkozott, ahogy gazdája, vagyis az emberek.

– Misi, menjük ki a tóhoz! Ismerek a tóban egy csukát, jó barátom ő is, bemutatlak neki – mondta a katicabogár.

– Menjünk! – mondta Misi. – De az utat én mutatom! Pattanj a hátamra!

Luca felszállt Misi hátára, majd újra felreppent, és hogy jobban lásson, inkább a kutya feje búbján kényelmesen elhelyezkedett.

Misi már szaladt is szélsebesen, át a falun, néhányat vakkantva az ismerős házaknál. A mezőn aztán ügetésbe fogott. A messziről érkező víz és a mező ismerős illata kajla mosolyt varázsolt az arcára. A magasra nőtt fűszálak az orrát és hasát csapkodták. Olyan, de olyan boldogan szaladt, hogy amikor jókedvében egy nagyot prüsszögött, Luca katica lebukfencezett a fejéről, de szerencsére még a levegőben finom szárnyait szétnyitotta, és óvatosan leszállt egy fűszál tetejére.

– Nem hagytál el véletlenül valakit? – kiáltotta Luca a távolodó kutyának. Misi megfordult, majd mindkettőjükből kitört a nevetés.

A tóhoz érve már Luca mutatta az utat.

– Ott, ott a fűzfánál, ott megpihenünk. Meglásd, mindjárt felbukkan majd a csuka!

Misi leült a fa alá, Luca pedig elkezdett körözni a víz felett, egészen közel a vízhez, hogy a csuka észrevehesse. Nem is kellett sokáig várnia: egy óriási csuka bukkant fel a vízben, majd nagyot csobbant, hogy üdvözölje Lucát.

– Ugye megmondtam! Gyönyörű szép!

– Tényleg szép és hatalmas! – mondta izgatottan Misi, és le-föl körözött a parton, mancsai már a vízben voltak. A csuka ismét egy hatalmasat ugrott, hogy még jobban megmutathassa magát, és amikor nagyot csobbanva eltűnt a vízben, a felcsapódó vízcseppek az óvatlan katica hártyás szárnyára hullottak, és Luca belepottyant a vízbe. Vékony lábaival igyekezett magát a víz felszínén tartani, de ahogy egyre vizesebb lett, süllyedni kezdett. Misi azonnal beugrott a vízbe és a katicát a partra segítette.

Luca vizesen és az ijedtségtől szipogva hálálkodott Misinek.

– Nem is tudom, mi történt volna velem, ha nem vagy itt! – nézett Misire hálásan. – Már annyiszor repkedtem a tó felett, de még sohasem történt velem ilyesmi. Legközelebb sokkal óvatosabb leszek!

– Vagy ha legközelebb úszni akarsz, csak szólj nekem! – és összenézve megint nagyot nevettek.

Megszárítkoztak. Nézték, ahogy a lemenő nap aranysugarai elnyúlnak a tó felett. Aztán Misi egyre izgatottabb lett, le-föl járkált a parton.

– Sötétedésre haza kell érnem, indulnunk kell lassan! A gazdám estére mindig hazavár – és Misi, mint jó házőrző kutya, ezt mindennap pontosan be is tartotta.

Hazafelé Luca Misi kutya felett röpködött boldogan, megszárított szárnyait könnyedén mozgatta. A mezőn aztán elbúcsúztak egymástól. Misi hazafelé ballagva arra gondolt, milyen törékeny egy ilyen pici katicabogár és mennyi veszély leselkedik rá. Nagyon óvatosan kell bánni vele!

Misi hazaérve aztán megkezdte esti őrjáratát a ház körül, amikor pedig teljesen besötétedett, befeküdt a kutyaház elé, és Lucára gondolt. Alig várta, hogy újra találkozzanak.

– Ha holnap nem látogat meg, akkor elmegyek és megkeresem a mezőn! – gondolta.

Majd füleit hegyezve a sötétbe kémlelt, és őrizte a házat.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.