Vácziné Horváth Anikó: A megvalósult álom

2012. május 13.

Gabika nagyon szeretette az állatokat. Szerette a kutyákat, a cicákat, még a parkban ugrándozó verebeket is. Legjobban mégis a pónilovakat szerette. Régóta vágyott egy saját pónilovacskára, de Gabika okos kislány volt, így tudta, hogy a családja otthonában ez nem lehetséges. A kislány gyakran látogatta meg barátait és barátnőit, akiknek cicái, kutyái voltak. Önfeledten játszadozott a kisállatokkal, a szíve mélyén azonban mindig csak egy póni után vágyakozott.

Egy szép napon vacsora után bebújt az ágyacskájába, szorosan magához ölelte kedvenc plüsspóniját, és elszenderedett. Álmában egy gyönyörű, nagy lovas tanyán lakott. Szüleié volt a tanya, testvéreivel együtt Gabika is részt vett a pónik és a lovak gondozásában, ám meglepetten vette észre, hogy az egyik póni érti őt és ő is érti a lovacskát. Gabika Csillagocskának nevezte el a pónit, aki bevallotta, hogy mindig ilyen kis gazdiról ábrándozott, mint Gabika. A kislány megetette, megitatta kis kedvencét, fényesre fésülte gyönyörű sörényét, sokat beszélgettek, és örültek az együtt töltött időnek. Ám egyszer csak valahonnan a messzeségből szörnyűséges lárma hallatszott, Gabika rájött, hogy csak az ébresztőórája lehet, sírva elbúcsúzott Csillagocskától, és megfogadta, hogy este újra találkoznak.

Anyukája nagyon csodálkozott, hogy Gabika miért olyan szomorú kora reggel, de egy szót sem tudott kihúzni a kislányából. Gabika elment iskolába, szépen elvégezte a feladatait, délután játszott a barátnője kutyusával, azonban ennek sem tudott olyan felhőtlenül örülni, mint máskor. Hamarosan hazament, alig várta, hogy édesanyja elkészítse a vacsorát, gyorsan megfürdött, s már szaladt is a szobájába. Szülei csodálkoztak kissé, mert Gabika esténként szívesen játszott a testvéreivel, és a szüleinek is mindig elmesélte, hogyan telt a napja.

Gabika eközben erősen próbált elaludni, hogy minél előbb visszatérhessen Csillagocskához. Mivel olyan nagyon szerette volna, csak jó sokára sikerült elaludnia. No de Csillagocska már várta! A póni nagyon örült a kislánynak, körbe-körbe ugrándozta, orrával megbökdöste Gabikát. A kislány tudta, hogy Csillagocska számára is olyan nehezen telt a nap, mint neki. Gyorsan megetette, megitatta, s mivel már tudták, hogy csak óracsörgésig van idejük, már szaladtak is játszani. Szaladgáltak, hemperegtek a szénában, Csillagocska még azt is megengedte, hogy Gabika felüljön a hátára, így lovagoltak együtt a tágas mezőn. Ahogy közeledett a reggel, egyre szomorúbban játszottak, végül elbúcsúztak, megígérték egymásnak, hogy Gabika következő álmában ismét találkoznak.

Így ment ez napról napra, hétről hétre. A kislány szülei egyre jobban aggódtak Gabika miatt, hiszen a korábban örökmozgó kislány állandóan csak aludni akart, és már nem is beszélt arról, hogy mennyire vágyik egy pónira.

Egy szép napon vacsora után Gabika már szaladt volna aludni, amikor anyukája megkérte, maradjon egy kicsit. Apukája megkérdezte, mit szólna, ha elköltöznének a városból.

Édesapját a munkája egy faluba szólította, ezért, ha a gyerekeknek is tetszik, a falu mellett egy tanyára költöznek.

Másnap reggel Gabika a családjával útnak indult megnézni jövendő otthonát. A tanyához közeledve Gabikának egyre ismerősebb lett a táj. Olyan érzése volt, mintha már járt volna itt. A tanyára érkezve nagy meglepetés érte Gabikát: álmai tanyájára érkezett. Az istállóból nyerítést hallott, s már rohant is az ismerős úton, szembe vele vágtatott Csillagocska. Örömükben puszilgatták egymást, szaladgáltak, bukfencet vetettek.

Gabika szülei tátott szájjal nézték az ismeretlen lovacskát és a kislányukat. Gabika tudta, hogy ezután minden rendben lesz. Végre hazaérkezett.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.