Rezes Erzsébet: A póni, aki zebra akart lenni

2012. április 22.

Azonban egy szép nap a pónik mellett egy zebracsorda haladt el. Gyöngy szeme elkerekedett, hosszasan figyelte őket. A csíkos állatok csak úgy hasították a levegőt, szinte táncoltak, ahogy vágtázni kezdtek. Még a sörényük is fekete-fehérben pompázott.

– Kik ezek? – kérdezte Gyöngy a többi pónit.

– A zebrák – válaszolták egyszerre.

– Még sohasem láttam őket – mondta Gyöngy. – Merre mennek?

– A szurdokba.

– A szurdokba? – kíváncsiskodott tovább. – Milyen szurdokba?

– Ott, ahol a zebrák királya lakik.

– A zebrák királya? Van királyuk is? Nekünk miért nincs királyunk? – tette fel Gyöngy a kérdését.

– Mert mi szabadon élünk, bennünket nem kell vezetni, mindnyájan tudjuk, hogy mit is kell tennünk.

Amilyen hirtelen bukkantak fel a zebrák, olyan gyorsan tűntek el a látóhatáron.

Teltek-múltak a napok, Gyöngy egyre többet gondolt a zebrákra. Nyugtalan volt. Egy kérdés foglalkoztatta a legjobban őt. Fel is kereste a legöregebb pónit.

Ahogy Gyöngy odabaktatott hozzá, majdnem elszállt a bátorsága. Az öreg póni mindezt látta a szeme sarkából, majd így szólt:

– Helyetted nem tehetem fel a kérdést, Gyöngy!

A szépséges póni megköszörülte a torkát, erőt vett magán, és ezt kérdezte:

– Hogyan festik fel magukra azokat a szépséges csíkokat a zebrák?

Az öreg póni majdnem félrenyelt a meglepettségtől.

– Gyöngy, ezt most komolyan kérdezed? – tudakolta.

– Szeretnék én is olyan csíkokat – folytatta a gyönyörű póni. – Csak nézz körül, olyan egyhangúak vagyunk, barnák, szürkék.

– Mi, pónik, mindig is így néztünk ki, amióta csak létezünk – jelentette ki az öreg póni. – Sok mindent megéltem már, de még egyetlen egy póni sem volt elégedetlen a külsejével, a színével. S most épp te akarsz mássá válni, mikor közülünk te vagy a legszebb, a legcsodásabb?

– Ne haragudj, de régóta szerettem volna másképp kinézni, csak még azt nem tudtam, hogy hogyan. De amióta megpillantottam a zebrákat, tudom, olyan akarok lenni. Minden vágyam ez lett.

A legöregebb póni mélyen Gyöngy szemébe tekintett, s ekkor látta meg azt a nagy elszántságot, mit még senki szemében sem.

– Össze kell hívni a tanácsot. Keress fel három nap múlva, s ha még akkor is zebra akarsz lenni, döntünk felőled.

Gyöngy lelkében remény támadt.

– Itt leszek! – mondta vidáman, reményteljesen.

A napszakok nagyon lassan vánszorogtak. Mintha megállt volna az idő kereke.

Mikor végre eltelt a három nap, egyből a legöregebb póni felé vette az irányt. Az egész tanács ott állt, őt várták.

– Szép napot kívánok az egész tanácsnak – köszöntött mindenkit Gyöngy. – Eljöttem, itt vagyok.

– Gyere közelebb! – mondta az egyik tanácstag. – Meghoztuk a döntésünket, de előtte egy határozott választ várunk tőled.

– Végleges-e az a döntésed, hogy zebrává akarsz válni? – kérdezte a legöregebb póni.

– Igen! – válaszolta Gyöngy azonnal. – Igen, zebra szeretnék lenni!

A tanács tagjai összedugták fejüket, tárgyaltak. Döntésüket hamar meghozták.

– Úgy legyen! Gyöngy mától zebra lehetsz, azonban el kell hagynod bennünket – jelentette ki a harmadik üreg póni.

Gyöngy szeme könnybe lábadt.

– Miért kell elhagynom az otthonomat is? – kérdezte elcsukló hangon.

– Soha többé vissza sem jöhetsz, nincs visszaút hozzánk – folytatta a legöregebb póni.

A szépséges póni egész este sírt, de akkor sem tett le a tervévről, hogy zebra legyen. Reggel mindenkitől búcsút vett, majd odalépet a legöregebb pónihoz, és ezt mondta:

– Köszönök mindent, a bölcsességeket, a tanítást, sohasem felejtelek el benneteket.

– Szerencse kísérje utadat – mondta legvégül a legöregebb póni.

Gyöngy vissza sem nézett, elindult a szurdok felé.

A többi póni éveken keresztül nem hallott Gyöngy felől, mikor ismét egy zebracsorda közeledett feléjük. Azonban most nem vágtattak tovább, hanem lelassították lépteiket, majd megálltak. Az egyik zebra üdvözölte a pónikat, és a legöregebb póni felől érdeklődött. A kíváncsian legelésző pónik le sem vették szemüket a zebrákról.

– Itt vagyok, jövök már! – szólt a legöregebb póni. – Csak úgy sajognak a csontjaim. Ki keres? – kérdezte rekedt hangon.

– Üdvözöllek. Szeretnék bemutatkozni, Zebra Zénónak hívnak. A zebrák királya vagyok. Sajnálom, hogy mindig csak elrohantunk egymás mellett, még köszönni sem igen köszöntünk.

A legöregebb póni annyira meg volt lepődve, hogy csak biccentett fejével. A zebra folytatta:

– Szeretném bemutatni nektek az egyik legbátrabb társunkat – mondta a zebrák királya. – Régebben minden bizonnyal hozzátok tartozott. Egy szép nap csatlakozott a királyságunkhoz. Eleinte mi sem akartuk elhinni, hogy lehetne ő zebra, mikor még csíkjai sincsenek. Azonban úgy döntöttem, hogy próbára teszem. Kiállta. Az évek hosszú sora óta ugyanúgy viselkedett, mi, igazi zebrák.

– Csak nem… – szólt közbe a legöregebb póni, de azonnal el is hallgatott.

– Egyszer nagyon nagy veszélybe kerültünk, s mondhatom, ha legújabb társunk nincs velünk, el sem tudtom képzelni, mi is történhetett volna velünk. Megmentette egész királyságomat. Hiába mondtam neki, hogy bármit kívánhat, megjutalmazom, ő csak egyet akart…

– Zebrává akart válni. Igen, ez volt mindig is a kívánsága – vágott közbe a legöregebb póni.

– Gyere elő, Gyöngy! – szólt a zebrák királya.

A csorda kettévált, s Gyöngy előlépett. Odament a legöregebb pónihoz, üdvözölte, majd ezt mondta:

– Jó látni benneteket. Hiányoztatok.

– Te is – vallotta be a legöregebb póni, aztán meglepetten nézett rá. – Hol vannak a csíkjaid? Mit sem változtál az évek alatt.

A király közbeszólt:

– Nem a csíkok, a színek mondják azt el, hogy te ki vagy! A tetteid. S Gyöngy bebizonyította, hogy igazi zebrává vált, mikor megmentett bennünket. Azonban látom rajta, hogy nagyon hiányoztok neki. Csak arra kérlek téged, legöregebb póni, hogy Gyöngy bármikor meglátogathasson benneteket, amikor csak akarja.

– Úgy lesz. Rég megbántam azt a döntésemet, hogy soha többé nem jöhet vissza hozzánk. Sajnálom, Gyöngy…

Gyöngy odalépett a legöregebb pónihoz, és meghajolt előtte.

– Jó látni titeket.

– Téged is – vallotta be a legöregebb póni.

A többi póni is odament Gyöngyhöz, majd egy nagy ünnepséget rendeztek a zebrák és Gyöngy tiszteletére.

Azóta minden évben ugyanazon a napon együtt táncolnak, énekelnek a zebrák és a pónik.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.