P. Buzogány Árpád: A két koma

2012. április 09.

– A juhok és a két szemed! Értetted?

– Értettem – mondta a legény.

Úgy is volt, vigyázott rájuk, nehogy egynek is baja essék.

Egyszer aztán találkozott a farkassal. Odamegy hozzá a farkas, és azt mondja:

– Tudod mit, te legény? Legyünk komák! Nem fogod megbánni.

A legény ráállt a dologra, hogy legyen a farkasnak komája. Kezet ráztak, hogy attól fogva ők ketten komák lesznek. Azt mondja egyszer a farkas:

– Drága komám, olyan éhes vagyok, ma még nem ettem. Adj nekem egy bárányt, megfizetek majd érte!

Adott a legény egy bárányt a farkasnak. Igen ám, de nem telt el két nap, ismét ott termett a farkas komája, és még egy bárányt kért. Nem lesz jó vége ennek a komaságnak, gondolkodott a legény, mert hogyan fog elszámolni ő a gazdájának majd a bárányokkal? De azért adott a farkasnak még egy bárányt, a farkas pedig ismét csak azt ígérte, hogy megfizet majd érte.

A harmadik bárány után a legény gazdája észrevette, hogy hiányoznak a bárányokból. Kérdezte a legény, hol vannak a bárányok. A legény megmondta: odaadta a farkasnak, hogy az majd megfizet érte.

– No, ha megfizet, akkor fizessen is! – mondta a gazda, és elküldte a legényt a farkashoz a bárányok áráért.

A legény elment ki az erdő szélére, kereste a farkast, de sehol nem találta. Bement az erdőbe, szólítgatta, ám a farkas nem jött elő. Telt az idő, megunta a legény a várakozást. De üres kézzel haza nem mehetett, mit tehetett, elhatározta, hogy inkább világgá megy.

El is indult. De megfogadta magában, hogy ő többet az életben senkivel össze nem komásodik, mert ez is rosszul sült el, a farkas komája miatt kell a nyakába vennie a világot.

Ment, addig ment, amíg idegen országba jutott már. Odaért egy palota elé. Hát éppen akkor könyökölt ki az ablakon egy lány, és amint meglátta a juhászlegényt, megkérdezte tőle:

– Ugyan biza mi járatban vagy itt?

A legény jól megnézte, és azt válaszolta:

– Én éppen egy ilyen ügyes leányt keresek, mint te.

– No, ha ilyent keresel, hát jó helyt jársz. De tudd meg, addig itt nincs, amiért kopogtass, amíg a nevető rózsát el nem hozod.

Azzal becsukta az ablakot a leány.

A legénynek arra sem volt ideje, hogy megkérdezze, mi fán terem a nevető rózsa. Indult volna, hogy bemenjen, és megkérdezze, de a kapuban a strázsa eléje állt:

– Ki vagy, mi vagy, és mit keresel itt?

Be nem engedte, bárhogyan kérlelte is a legény. Mert ez a király palotája, és parancsba volt adva, hogy oda akárkit be ne engedjenek.

Na, még csak ez kellett nekem! – mondta a legény, és elindult az orra után egyenest. Ahogy ment, egy erdőhöz ért. Kit látott meg? Ott volt a farkas, az ő komája. Igaz, hogy nem örült neki, de a farkas is észrevette őt, és odament:

– Mi a baj, kedves komám? Látom, nagyon lóg az orrod, csak nem történt valami baj?

Bár sose találkoztunk volna – gondolta a legény, aztán annyit mondott, hogy neki addig nyugta nem lehet, amíg a nevető rózsát meg nem találja.

– Hát csak ennyi a baj? Azon könnyen lehet segíteni – mondta a farkas. – Üljél le, pihenj meg, és mire egyet alszol, itt lesz neked a nevető rózsa.

Azzal el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el.

A legény várt egy darabig, de hogy nem jött vissza a farkas. Gondolta magában:

– Ejnye, ez az én farkas komám vajon merre ment? Visszajön-e még, vagy várhatok rá, amíg a szakállam kinő?

Mit tehetett, várt a farkasra, de az csak nem jött. Addig várt, hogy elálmosodott, és elaludt. Amikor megébredt, hát ott van mellette egy szál rózsa. Bársonyos vörös a levele, sárga a közepe. A legény, amikor meglátta, úgy megörvendett, hogy hangosan elkezdett nevetni.

– Na, látod, kedves komám – mondta a farkas –, ezért hívják ezt nevető rózsának. Vidd el, és add a királykisasszonynak a kezébe. De csak neki, senki másnak!

Úgy is lesz – ígérte a legény, és elbúcsúzott a komájától.

Elment vissza a király palotájába, és mondta, hogy ő a királykisasszonynak hozott valamit. A strázsa beengedte, de amint bennebb ment, az ajtónálló megállította. Adja oda neki, amit a királykisasszonynak hozott, majd érte küldenek.

A legény odaadta az ajtónállónak a nevető rózsát, és várta, hogy a királykisasszony odahívassa. Ehelyett két őr termett mellette, megfogták és bedobták a pincébe, az ajtót rázárták. Azt sem tudta, miért. Elég az hozzá, hogy ott maradt egyedül, a sötétben. Úgy elkezdett búslakodni, hogy még a könnyei is potyogtak.

Ezalatt a palotában az ajtónálló a királykisasszonyhoz vitte a nevető rózsát. Amikor az meglátta, olyan jókedve kerekedett, hogy táncolni kezdett.

– Ki hozta ezt a rózsát? – kérdezte.

– Én hoztam – válaszolta az ajtónálló.

De a királykisasszony nem hitt neki, mert tudta, hogy nevető rózsát nem mindegyik bokorról lehet szakítani. Különben is mást várt ő a nevető rózsával. De hogy nem attól kapta, akitől várta, nagyon elszomorodott. Vigasztalta apja, anyja, még az udvari bohócot is odaparancsolták, de ő sem tudott a dolgon segíteni.

A legényt nem volt, aki megvigasztalja, ott ült étlen-szomjan a pincében. Éjjel egyszer valami motoszkálást hall. Nyílik az ajtó, és ki jön be? Az ő egyetlen komája, a farkas.

– Na, komám, ugye megmondtam, hogy ne add oda senkinek azt a rózsát, csak a királykisasszonynak? Máskor fogadd meg a szavamat, különben bajba kerülsz.

És úgy kivitte a palotából a legényt, hogy senki észre sem vette. Hol járt, hol nem járt a farkas koma, elég az hozzá, hogy elhozta a nevető rózsát is a palotából. Odaadta a legénynek, azzal köd előttem, köd utánam, mintha ott se lett volna, úgy eltűnt.

A legény fogta a rózsát, és reggel korán bement a királyi palotába. De nem adta oda a nevető rózsát se ajtónállónak, se udvarmesternek, akármennyire kérték is, hanem egyenesen a király elé kérette magát.

A királynak nem volt jókedve, elég morcosan fogadta a legényt, ám amikor meglátta a nevető rózsát a kezében, egyszeribe jobb kedve kerekedett. Nem csupán mosolygott, hanem kacagott is a végén. Azonnal odahívatta a királykisasszonyt.

– Nézd csak, mit hoztak neked! – mondta a király a lányának.

A királylány, ahogy odapillantott, rögtön eltűnt az arcáról a bánat. Piros lett a két orcája, éppen olyan piros, mint a nevető rózsa. Összecsapta a kezét, és elkiáltotta magát:

– Tudtam! Tudtam, hogy te hoztad nekem a nevető rózsát!

Azzal odalépett, elvette a legény kezéből a rózsát, megszagolta, aztán a legény nyakába borult, és balról is, jobbról is megcsókolta. A király rögtön zenészt hívatott, és nagy mulatságot csaptak. Még a farkas komát is meghívták, ott ült az asztalnál, és úgy énekelt, hogy körülötte mindenki be kellett dugja a fülét.

A király az ajtónállót a tömlöcbe záratta büntetésből, a legénynek pedig odaígérte a lányát feleségül. Azzal folytatták a mulatságot, még most is ott esznek-isznak, ha meg nem unták. Aki nem hiszi, kérdezze meg a két komától.

A mese megjelent a Mesélj minden nap! c. kötetben (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), a Médiaunió Alapítvány 2011-es társadalmi célú kampányának nagy mesekönyvében.