Nyíri Attila: A borbély és a szegény ember

2012. április 22.

Az úgy volt, hogy sem itt nem volt,
Ám úgy volt, hogy sem túl nem volt;
Hanem azért csak élt egyszer
Egy nincstelen, szegény ember.

Volt egy kopott-rongyos társa:
Szedett-vedett, vén szamara.
Zörgős csontú, öreg csődör,
Lígett-lógott rajta a bőr.

Fát visz vele a városba
Azért, hogy ott majd eladja.
Borbély féle tesz fel kérdést:
„Hogy′ adja a szamár terhét?”

Válaszol a szegény, hogy s mint,
S megkötik az üzletet – kint.
Elszállítja, le is rakja,
De a borbély visszatartja:

„Rakja csak le még a nyerget,
Kifizettem az egészet!”
„De a nyereg nem eladó!”
„Szamár terhe az is – való.”

Nem tehet mást így a gazda,
Nagy búsan azt le is rakja.
Hanem otthon töri fejét:
S világos lesz, ami sötét.

Visszamegy a városba már,
Kötve marad kint a szamár.
Borbélyhoz tart s kérdi tőle:
„Beretválást elvállal-e?”

„Engemet és a társamat
Beretváljon egy füst alatt!”
Megalkusznak, kifizeti,
S a szamarát bevezeti.

A borbély kezd tiltakozni:
„Eszem ágában sincs tenni!
”Ám az ember követeli
Erélyesen: „fogjon neki!”

„Elvette a díját tőlem,
Csinálja most, ne jövőre!
Különben is, ha hibát vét,
Bíró elé viszem ügyét.”

Amikor a borbély látja,
Ennek a fele sem tréfa,
Könyörgésre fogja dolgát:
„Visszaadom a pénzt mindjárt.”

Azt mondja a szegény végre:
„Elfogadom, de nincs vége;
Kérem még az elvett nyerget,
’Melyet jogtalanul szerzett.”

A borbélyunk nagy örömest
Visszaadja pénzt s a nyerget,
Ha a borbély mást tett volna:
A mesém is tovább folyna.

A vers a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.