Kis-Dörnyei Nóra: A játékmaci története
2012. május 13.
Minden gyereknek van egy kedvenc játéka. Akiket nagyon szeretnek, mindenhova magukkal visznek, éjszakánként együtt hallgatják az esti mesét, amit anyukájuk vagy apukájuk felolvas nekik. De egy idő után ezek a játékok sarokba kerülnek vagy a garázsban porosodnak, mert a gyerekek egyre nagyobbak lesznek, iskolába mennek, és már nem játszanak tovább velük. És ha a gyerekek felnőtté cseperednek, már nem is emlékeznek egykori játékaikra.Ez a pillanat érkezett el Brumi, a játékmackó életében is. Brumi egy kedves, mosolygós plüssmaci volt, szőre világosbarna és nagyon puha. Ruhája egy piros-fehér csíkos pulcsiból és egy apró sapkából állt. Brumi egy Luca nevű kislány macija volt. Brumi volt Luca első játéka is, még akkor kapta anyukájától, amikor megszületett. Sokat játszottak együtt: várat építettek, hintáztak a szabadban. Persze Lucának rengeteg játéka volt, de Brumi mindig is kitüntetett helyet foglalt el a játékok között. Amikor a család vacsorázott, Luca mellett a padon ott ült Brumi is, 2-3 párnán, hogy ő is felérje az asztalt.
De miután Luca iskolába kezdett járni a játékok, építőkockák, babák és plüssállatok helyét átvették a könyvek, a füzetek és íróeszközök. A játékkal töltött idő pedig az olvasás és írás, a matematikafeladatok megoldásával telt el.
Brumi is felkerült az egyik ruhásszekrény tetejére. Luca fel sem érte, apukája tette fel a nagy, barna dobozt, és még neki is székre kellett állnia hozzá. Olyan magasan volt, hogy Luca már nem is látta a dobozt, amely régi játékait, rajzait és Brumit rejtették, így szép lassan meg is feledkezett róluk.
De Bruminak nagyon hiányzott Luca. Többé már nem a puha ágyban feküdte le, és őrizte Lucát, hanem a sötétségbe volt bezárva, egyedül érezve magát. Hallotta még régen, hogy a játékoknak ez a sorsuk: egy ólomkatona mesélte neki még a játékboltban, hogy hazaviszi majd egy gyerek, évekig játszótársak lesznek, de amint a gyerekek elérik a hatéves kort, lassan elhagyják régi játékaikat. A szerencsésebbek talán bekerülnek egy vitrinbe vagy a polcra dísznek pár képkeret és emléktárgy mellé.
De Brumi sosem hitte volna, hogy ez egyszer majd vele is megtörténhet. S most, hogy eljött ez az idő, elhatározta, hogy inkább elmegy otthonról. Talán már évek is elteltek, mióta felkerült a szekrényre, s a sötétségben a szomorúság és a magány egyre csak elhatalmasodott rajta. Már nem reménykedett abban, hogy egyszer majd kinyílik a doboz teteje, s a fényben megpillanthatja Luca arcát. Ezért egy esős, szombati éjszakán megvárta, amíg minden elcsöndesedett, amíg Luca is lefeküdt aludni. Majd miután teljesen sötét lett, Brumi mancsaival kitolta a doboz tetejét, és kimászott a szekrényre. Ugrott egyet, belekapaszkodott a függönybe, és próbált leereszkedni rajta. Közben véletlenül levert egy vázát, ami ripityára tört a földön. A nagy reccsenésre átfutott a szobába Luca anyukája és apukája. Először természetesen Luca ágyához mentek, megnézni, hogy jól van-e. Ekkor anyukája észrevette, hogy Lucának tűzforró a homloka, álmában nyöszörög és forgolódik. Rögtön kihívta hozzá az orvost, aki adott neki gyógyszert és egy szurit is. Majd miután az orvos elment, vizes borogatást is rakott Luca homlokára, teát főzött neki, s az ágya mellett maradt egész éjszaka. A kislámpa fénye mellett észrevette, hogy a sarokban, kicsit távolabb a cserépdaraboktól, ott fekszik Brumi maci. Meglepődött, hogy hogyan került a földre, de odament hozzá, leporolgatta kicsit, és odatette Luca mellé az ágyba. Luca ekkor már félálomban volt, de így is magához bírta szorítani Brumit.
Másnap reggelre Luca már kicsit jobban lett. Amikor kinyitotta szemeit, észrevette, hogy karjaiban ott fekszik Brumi maci. Luca hirtelen gondolkodni sem tudott, önfeledt boldogság töltötte el, hogy ott látja maga mellett régi barátját. Ugyanakkor egy kis szomorúság is rátört, eszébe jutott a sok szép közös emlék, s hogy ő ezek ellenére eltaszította Brumit magától. Nagyon hálás volt neki, hogy átsegítette gyerekkora egyik legsúlyosabb betegségén. Megígérte neki, hogy sohasem fogja még egyszer eldobni magától.
Így is lett. Brumi maci mindig ott volt Luca szobájában. Boldog volt, hogy mégis talált egy örök barátot, s láthatta Lucát felnőni is. Azóta sok-sok év eltelt már, Lucából is anyuka lett, s Brumi maci most már az ő gyerekeivel játszott, őket is nagyon megszerette. S Luca mindig vigyázott rá, hogy gyerekei ne kövessék el azt a hibát, amit ő.
Hiába leszünk felnőttek, egy részünk mindig is hiányolni fogja a gyermekkort, ezért őrizzük meg azokat az emlékeket, amelyek erre a boldog, gondtalan időszakra emlékeztethetnek bennünket, s mosolyt csalhatnak arcunkra a szomorú pillanatokban is.
A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.