Kéri Gabriella: APUmese

2012. május 06.

Az én APUKÁM sokat dolgozik, azt hiszem, ez így van rendjén. Az ovis társaimnak is minden apukája dolgozik. Sokat. Van, akinek korán kel, van, akinek későn jön haza, vagy épp éjszaka dolgozik. Az enyém korán is kel, és legtöbbször vacsorára ér csak haza. Akkor picit játszunk együtt, mesél, de látom rajta, hogy fáradt. Lefekszünk aludni, és amikor felébredek másnap, már csak a paplan hever az ágyban összegyűrten...

Úgy várom egész héten a pénteket, mert akkor jön a szombat és a vasárnap, és a hétvége csak a MIÉNK! Reggel hamarabb felébredek, mint ő. Még a fejére húzott takaró alatt szuszog. Bemászom hozzá, és a két karommal körbefonom a buksiját. Időnként bökős az arca, de az orrára nagyon finom puszikat lehet adni. Beszélek hozzá, mutogatom neki az aznapi kedvenc játékom, de ha ettől sem ébred fel, ráugrom a nagy paplankupacra, csikizem és bohóckodom, míg fel nem kel.

Olyankor Apu fürdet, és csak az a reggeli esik igazán jól, amit Ő készít. Mártogatós tojást és májuszt – én így hívom a tükörtojást és a májkrémet. Ettől jó kis bajszom is lesz, amit nem engedek egy ideig letörölni. Evés után Apuval kivetetem magam a kisszékemből. Nem mintha nem tudnék egyedül kimászni, mert már NAGY vagyok, de kicsit kényeztetem magam.

Igazi jó fej apu az enyém!

Ha jó az idő, megyünk játszótérre. A kedvenceim azok, ahol van fészekhinta, féltojás pörgő vagy lesiklópálya, olyan korongos ráülőkével. A fészekbe mindig szerzek magam mellé társakat, mert még nincs hugim. Ha pedig ül már benne valaki, igyekszem minél hamarabb bekérezkedni. Sok lányt és fiút ismertem már meg így.

Imádom hanyatt fekve bámulni az eget, a fákat, a többieket. Viccesnek találom, ahogy nyúlik a mászóka, a fák, az arcok. Egyszer ezt látom, a másik pillanatban már egész mást. És persze el is ringat. Akár fél órán keresztül is tudok így feküdni. Apunak viszont valahogy összekavarodik benne a gyomra. Ezt mondja, de lehet, hogy csak nem akarja elvenni a gyerekektől a helyet. Egy játszótér mégsem lehet a felnőtteké!

A korongos lesiklót idén ősszel tanultam meg használni. Mostanra jött meg a bátorságom és az erőm. Ez kell, mert – Apuék tiltása ellenére – hátradőlök, és így csúszom a pályán végig libegő hajjal, szoknyával. Lecsúszom egyszer, kétszer... sokszor. Belefeledkezem, aztán szól Apu, hogy menjünk, játsszunk valami mással. Felkap, cuppant egyet a pofimra, és már futunk is.

Ha viszont esik vagy borult az ég, inkább itthon maradunk. Bújócskázunk a lakásban. Már elég jól tudok számolni, néha a 6-os után a KILENC-TÍZ jön. Ők a kedvenceim! Elbújok a paplan alá a nagyágyban, remegek az izgalomtól, és amikor megtalál, fülig ér a szám. Az övé is, közben pedig csikiz. Én azt kiáltom, hogy NEEE, aztán meg, hogy MÉÉÉG!

Persze könnyű velem bújócskázni. Mindig annyira várom, hogy megtaláljon, szoktam szólni: ITT VAGYOK! Apuék azt mondják, hogy úgy az igazi, ha nem szólunk...

Ha kiviháncoltuk magunkat, megyünk zenélni. Van Apunak egy elektromos zongorája, ezen gyakorlunk. Fel tudunk venni dallamokat, sőt rögzíteni tudjuk vele a hangom is. Ebből csinálunk dalokat. Nagyon mulatságos. Amikor kisebb voltam, egy piros csörgővel játszottam, hogy az a mikrofon, és abba énekeltem táncolás közben. Most Apu mikrofonját kapom meg, és máris fenn érzem magam a színpadon. Ha kész egy dal, szólunk Maminak, és miközben készíti az ebédet, lejátsszuk neki.

De az igazi fiús hangszer, ami nagyon jól áll Apunak, az a DOB. Egy egész felszerelése van, amin még nagyapa is játszott. Rita, a nagyim fogta is a fejét, hogy jaj, feljönnek a szomszédok, és a kis unokájának sem tesz jót ez a nagy hangzavar. De nagyapa csak bolondozott tovább. Aztán levittük a dobokat Balcsira, ott nem zavarunk senkit, ha rázendítünk. Persze Apu sokkal jobban játszik rajta, mint én, ő igazi PROFI.

Egy időben járt dobolni egy bácsihoz szombatonként. Azért, hogy még több időt töltsünk együtt, most nem jár hozzá. Nekem nagyon tetszik ez a hangszer, szeretnék megtanulni majd játszani rajta, ha kicsit nagyobb leszek. Már ki is néztem a helyi zeneiskolát, ott van a régi bölcsim mellett. Liza a házból és bátyja is oda járnak. Addig pedig a saját kis játék dobfelszerelésemen gyakorlok. Van rajta egy nagyobb és egy kisebb piros gumis dob, egy cintányér fémből és egy vicces, recés fahenger. Ez a kabócák hangján is meg tud szólalni. Amikor Apu nem lát, szoktam utánozni őt, bólogatok a fejemmel közben püfölöm a dobot, csak úgy porzik a teteje.

Persze a hétvégéket sem lehet végigjátszani. Ezt Mami szokta mondani. Pihenjen is Apu, de ki is kell vennie a részét az otthoni munkákból. Nem teljesen értem, hogyan kell pihenni és dolgozni is egyszerre, mikor a hétvége olyan rövid. Egy meg egy… KÉT NAP összesen. Hétfőtől péntekig az sokkal hosszabb, az, azt hiszem, öt nap.

Mindenesetre segítünk maminak. Hol fel kell valamit fúrni a falra vagy ablakmosáshoz felhozni a nagylétrát vagy megjavítani valamit. Apu MINDENHEZ ért. A kalapács, a fogó, a fúró úgy áll a kezében, mintha igazi szerelő volna. Nemrég kipróbáltam, hogyan kell csavarozni: egy fából készült teherautót szedtünk szét, de összerakni Apu segített.

Nem tudom, nekem miért nincsenek gyerekszerszámaim, pedig Barnusnak meg az Ádámnak is vannak. Majd kérek a Jézuskától. Apun keresztül.

Ő biztosan elintézi, lesi minden gondolatom!

 

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.

Ha még több mesét szeretnél olvasni, folytasd a keresgélést a Magyar Olvasástárság (HunRA) vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán!
Támogatóink: