Kasza Kriszta: Az erdőtűz

2012. április 09.

– Miért vagyok én más, anya? – kérdezte néha este, fülmosás közben.

– Te különleges vagy, kicsim! – felelte nyuszimama.

– De a gyerekek csúfolnak, hallom mind a három fülemmel, akárhogy suttognak! Propellerfülűnek meg másféleszűnek neveznek... De én nem érzem magam másnak.

– Figyelj, gyermekem! Ne hallgass sose rájuk, mindig csak rám, és azokra, akik szeretnek! Egy napon majd bebizonyítod, hogy különb vagy bárkinél! Meglátod! A nyulat nem a külső alapján ítéljük meg, hanem tettei szerint!

És egy szép napon milyen igaza lett…

Trivadar és testvérei épp esti lefekvéshez készülődtek, mikor nyuszipapa bereteszelte az ablakokat.

– Ma vihar készülődik, érzem, és az időjós poloska is ezt mondta! Legjobb, ha bezárkózunk éjjelre! Irány az ágy! – mondta, és lefektette a kicsiket.

Csöndes éjjel ereszkedett az erdőre, csak Trivadar nem tudott elaludni, kis fülecskéit gyűrögetve próbálta álomba ringatni magát. Éppen egy aznapi veszekedésen gondolkozott, azon, hogy vajon miért őt gyanúsították az iskolai ebédlőben a tányérok leverésével, és mért nem a tettest, Varjú Verát?

– Biztos a fülével sodorta le! – kiabálták, és a tanár sem védte meg.

– Azt hiszem, sétálok egyet a kertben – mondta magának, és kireteszelte az ajtót. Hűvös szellő lebegte körül, de ő nem törődött vele, gondolatai egyre csak cikáztak. Éppen elért a kert végi kis padhoz, mikor baljós hangok ütötték meg a füleit (mind a hármat!): recsegés, ropogás és sistergés. Nagyon messziről jött a hang, de rossz érzése támadt, berohant a házba, és próbálta felébreszteni az apukáját:

– Apa, apa! Ébredj, valami zajt hallok, és egyre közeledik!

Nyuszipapa kikászálódott az ágyból, és dideregve kiment az ajtóig.

– Jajj, fiam, éjjel van, és hideg, mért vagy még ébren? Nem hallok semmit, nyugodj meg, és aludj! Ha baj lenne, Csótány Csongor már riadót fújt volna – azzal visszafeküdt.

Trivadar nem tudott megnyugodni, döntenie kellett. „Hinnem kell magamnak, hinnem kell a füleimnek! Hallom a hangokat!” – azzal elrohant.

Egyenesen Varjú Vera házához szaladt, és bekiáltott a csukott ablakon. Varjú papa álmosan kiáltott ki.

– Ki az és mit akar ilyen későn?

– Én vagyok az, Trivadar! Baj van, érzem! Vagyis hallom! Valami recsegve-ropogva közeleg! Repülj fel az erdő fölé, kérlek, és nézd meg!

– Rendben! – mormogta Varjú Pál, nyugalmazott rendőrtiszt, és felszállt. Eleinte nem látott semmit, már-már leszállt, mikor hátranézett a fűzfa felett, és egyszerre vad károgásba kezdett:

– Riadóóó! Riadóóó! Ég a nádas az erdő mellett! Az üvöltő békák tavánál! Ébresztőőő!

Egy szempillantás alatt felkapcsolódtak a lámpák, és az erdő felbolydult. Mindenki sürgött, forgott, kapkodott. Trivadar a vészkürthöz rohant, és teljes erőből megfújta.

– Mi történt? – kérdezte Nyest Vendel idegesen. – Ki fújta meg a vészkürtöt? Hogy történhetett ez? Tűzoltóóók!

Egy rakás patkány ugrott elő a riadóra, vizes fecskendőkkel, piros pipacsmellényben.

– Futááás! Mielőtt eléri az erdőt! Még megfékezhetjük – és szétszéledtek az erdő minden irányába.

A többi állat vízzel teli vödrökkel szaladgált, és mindenki segített eloltani a tüzet. Valóban, még épp idejében kezdtek neki, és az összefogás sikeresnek bizonyult, a tűz egészen picire zsugorodott, és végül nagyokat pöfékelve az erdő bejárata előtt kialudt, épp csak Vidra Viktor odúját pörkölte meg kissé.

– Éljeeen! Megmenekült az erdő! – kiáltotta egy egérlány, és mindenki vele örült.

– Figyelem, állatok! A bajt elhárítottuk, épp időben! Ki értesítette a hatóságot? – kiáltotta Nyest Vendel, egy rögtönzött emelvényről, még vizes ruhában.

– Trivadar volt az! – kiáltotta Varjú Vera, aki a fészkükből nézte végig vacogva az eseményeket. Apukája helyeslően mindenről beszámolt a többi állatnak.

– Valóban! Ha Trivadar nem ébreszt fel minket, mind odaveszhettünk volna! A mókusok erdei tábortüzet raktak, mogyorót sütni, és egy parázs égve maradt! A szél pedig elfújta a füstöt, és senki nem érezte! Csak Trivi ébredt fel a zajra! Jó a hallása, nagyon jó!

– Éljen a háromfülű nyúl! – kiáltotta egy szarvasbogár, és mindenki egyszerre.

Így történt, hogy Trivadart a másnap összehívott rendkívüli erdőgyűlésen kinevezték Zafírerdő díszpolgárának, és tűzoltó első tisztnek. Attól a naptól kezdve nem volt többé csúfolódás, sem suttogás a háta mögött. Mindenki előre köszönt neki, sőt minden apró-cseprő dologgal őt keresték meg:

– Trivadar, hallgasd csak, kattog a sütőm, megnéznéd, mi baja?

Vagy:

– Trivi, hallgasd ki kérlek, a halak beszédét, hol található a legfinomabb moszat? – és így tovább.

Trivadar, a háromfülű nyúl az erdő leghíresebb állata lett, de sosem élt vissza hírnevével, sem képességeivel. Ő sosem lett elbizakodott, sem beképzelt, de esténként, ha a tükörbe nézett, már nem kérdezte magától:

– Mért vagyok én ilyen?

Csak ennyit mondott magának:

– Úgy vagyok jó, ahogy vagyok! Éppen így, három füllel! Én vagyok a legboldogabb nyúl a világon!

A mese megjelent a Mesélj minden nap! c. kötetben (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), a Médiaunió Alapítvány 2011-es társadalmi célú kampányának nagy mesekönyvében.