Kása Terka: Kata baba új ruhája

2012. május 06.

Ő, Sárika kedvenc babája. Tekintetét az ablakon túli szürke világ felé fordította, ahol a csúnyábbik orcáját mutatta a késő ősz. A sűrűségtől szürke levegőből hideg eső szemerkélt. Senki sem járt odakint. Csak a szélfiúk kergetőztek vadul az udvaron, a kertben, az utakon. Erejüket fitogtatva rázták, rángatták, tépték a lombjuk nagy részét már elvesztett fákat. Mire azok a nyári zöldet felváltó sárgás-barna színű ruhájuk utolsó darabjait is kénytelenek voltak szélnek eresztve levetni. Hogy mostantól csupasz ágakkal várják a még oly sokára érkező Tavaszt. Aki majd új ruhába öltözteti őket!

Sárika nem is lett volna igazi babamama, ha nem értette volna meg Kata baba bánatát. Ölébe vette szép hajas babáját. Megsimogatta hosszú, selymes haját. A szemébe nézett és megkérdezte:

– Miért kellene neked új ruha? Ez is nagyon szép, ami most rajtad van!

– Szép, szép, de már olyan unalmas! – nyafogott Kata. – Mint ahogy ez az egész nap egy merő unalom! Egy új ruhától biztosan jobb lenne a hangulatom!

– Szomorú vagy? Ezt biztosan csak ez a rossz idő teszi! Ha kisüt a nap, majd újra ragyogni fog minden! Akkor a mi hangulatunk is jobb lesz! Szebbnek látjuk még a régi ruháinkat is – mondta az okos kislány. És hogy babáját jobb kedvre derítse, csiklandozni kezdte.

Kata baba elmosolyodott, de nem volt csiklandós. Azonban nem mulasztotta el megjegyezni:

– Napsütésben egy új ruha még szebb lenne!

– Most nem lehet – ingatta fejét Sárika. – Anya nem ér rá most nekünk ruhát varrni.

– Miért nem? Hiszen egésznap varr! Annyi szép ruhát készít! Miért ne varrhatna nekem is egy új ruhát?!

– Hát ez az! Éppen azért, mert ennyi munkája van! Tudod, Katám, hogy neki ez a munkája! Varrónő. Az embereknek varr szép, új ruhákat. Olyan ügyes! Ugye?

– Éppen ezért varrhatna nekem is!

– Te nem tudsz neki fizetni a munkájáért. Ha nem kap pénzt, nem tud vásárolni! Miből venne kenyeret, húst és csokit? Vagy miből fizetné a fűtést, a villanyszámlát? Akkor éheznénk meg fáznánk, és a sötétben semmit se látnánk! Azt ugye te sem szeretnéd?

– Nagyon bonyolult ez az én buta babafejemnek… – mondta Kata baba reményt vesztett hangon.

– Nem vagy te buta! Te egy nagyon szép baba vagy, és én nagyon szeretlek – ölelte magához szorosan Sárika a babáját.

– Mi lenne…? – támadt Kata baba fejében hirtelen egy gondolat. – Mi lenne, ha te varrnál nekem egy új ruhát?

– Ééén? – kerekedett el Sárika szeme. – Hogy ééén? Én nem tudok ruhát varrni!

– Mindig nézed, ahogy a mamád varr. Biztosan meg tudnád csinálni!

– Nem, nem... – tiltakozott Sárika, de az ötlet szöget ütött fejébe.

Helyére ültette babáját. Anyjához futott, aki éppen szabásminta készítésével foglalatoskodott.

– Anya? – szólította.

– Tessék? Mondjad, Sárikám! – biztatta anyja, de csak egyetlen pillanatra tekintett fel, és folytatta munkáját.

– Kata, tudod, a babám, azt akarja, hogy én varrjak neki új ruhát!

– Te?! – nézett rá most anya fürkészőn. – És varrsz neki? – kérdezte úgy, mintha ez természetes dolog lenne.

– De anya! Én nem tudok varrni!

– Akkor itt az ideje, hogy megtanulj!

– Odaülhetek a varrógéphez?

– Majd egyszer igen, de addig még sok mindent meg kell tanulnod!

– Miket? – kérdezte a kislány csodálkozva.

Sohasem látta, hogy anyja tanult volna! Csak azt látta, hogy odaül a varrógépéhez, és biztos kézzel irányítja alatta az anyagot.

– Például azt – mondta anya komoly hangon –, hogyan kell méretet venni, szabásmintát készíteni, kiszabni a szövetet, összeigazítani az anyagszéleket, és még sok-sok mindenfélét.

– Akkor hogyan varrhatnék Katának ruhát most? Ha nem tudom ezeket a dolgokat?

– Próbálkozni azért lehet! Kézzel is nagyon szép dolgokat lehet készíteni! Először én is kézzel, tűvel és gyűszűvel varrtam.

– Igazán? – ámult Sárika.

Anyját tűvel varrni csak akkor látta, amikor a már géppel megvarrt ruhát ,,tisztázta”. Mindig úgy mondta: ,,Tisztázok.”

– Bizony ám! Te is kipróbálhatod! Itt van ez a szabásminta – vett elő egy összetekert papírhengert.

Kiterítette és gondosan kisimította.

– Ez a te kicsi korodból való ruhád szabásmintája. Ahogy nézem, körülbelül ekkora méretű ruha kell Kata babádra.

– Melyik anyagból varrhatok? – lelkesedett bele egyre jobban Sárika.

Már kezében is volt az olló és a polcon lévő anyagokat mustrálgatta.

– Ohó! – nevette el magát anya, megértve kislánya szándékát. – Nem oda Buda, ezekből én varrok ruhákat! De a nagyszekrény alsó fiókjában találsz maradék anyagokat, azokból válogathatsz.

Anya ugyanis a szabás közben leeső darabokat soha nem dobja el. Szépen gurtniba tekeri, és elteszi azokat.

– Mit lehet tudni… – mondogatta, amikor újabb maradékkal bővítette a fiók tartalmát. – Egyszer még jól jöhet valaminek! Foltnak, bővítésnek. Vagy mint most!

Lám, milyen jó, hogy így tett! Sárika szeme-szája elállt a sok szép szövet láttán. Élvezettel nézegette, válogatta. Egyiket szebbnek találta, mint a másikat, sehogy nem tudott választani.

– Anya! Bármelyiket elvehetem?

– Amelyiket csak akarod!

Sárika kiválasztott néhány szép darabot, és az asztalához vitte. Oda, ahol máskor rajzolni szokott, most szabásminta, szabókréta, olló, tű, és cérna foglalta el a helyet. Kiterítette a szabásmintát, és a szövetekből darabokat próbálgatott ráhelyezni. Egyiket ide, másikat oda. Azután meg fordítva. A legjobb szabómesterek sem csinálhatták volna nagyobb odaadással.

Kata baba titkolt örömmel figyelte „mamikája” serénykedését. De nem csak Kata baba figyelte, anya is oda-odapillantott. Mosolyogva nézte tervezgető kislányát, aki úgy belemerült a munkába, hogy még a nyelve hegyét is kidugta piros ajkai között. Se nem látott, se nem hallott. Mint aki más dimenzióba költözött! Nagy dolog volt az, amibe ő most belefogott! Fejében már meg is született a terv! Tudta azt, hogy milyen új ruhát szeretne varrni babájának. Csíkos és pettyes anyagokat választott. Addig igazgatta, rakosgatta a szabásmintán, amíg tökéletesnek találta. A felesleges darabkákat ügyesen lenyírta anya szabóollójával. Cérnát fűzött egy varrótűbe. Nem túl hosszút, nehogy öltögetés közben összegubancolódjon! Ujjára még gyűszűt is húzott, ahogy anyjától látta. Összeigazította a két szövetdarabot, és nekifogott azok összevarrásának. Szorgalmasan, nagy odaadással öltögetett. Időnként felszisszent, mert megszúrta ujja hegyét a hegyes tű. De azon nyomban feledte is fájdalmát, s dolgozott tovább.

Néha azért odapillantott babájára.

– Ne félj, lesz új ruhád! – mondta neki.

Vagy anyjára vetett egy pillantást, aki éppoly belemerülten dolgozott, mint ő. A serény munka közben, egymást kergetve futottak a percek, a negyed és fél órák, de még az egész órák is. A kislány úgy belemerült munkájába, hogy csak arra eszmélt fel, amikor édesanyja felkapcsolta a villanyt, mert már sötétedett kint.

– Megmutatod? – kérdezte Sárikát.

– Majd csak ha készen lesz, jó? – nézett anyjára. Nem akarta egyetlen percre sem abbahagyni, nehogy elfelejtse, hova kell öltenie.

– Jó, jó... – mondta anyja megértően. – Én se szeretem, ha félig kész munkáimat nézegeti valaki – mosolygott, és visszaült a varrógépéhez, hogy ott folytassa, ahol pár perce abbahagyta.

Dolgozott tovább anya és lánya, feledve a kinti sötétséget. Ilyenkor, ősszel már korán estébe hajlott a délután. Különösen azokon a napokon, amikor még sötét esőfelhők is szürkítették az eget. Ettől az este jó hosszúnak ígérkezett! Mégis hihetetlen gyorsasággal múlt el! Még néhány öltés hiányzott ahhoz, hogy megszemlélhesse, mit is dolgozott ma. Ám akkor anyja, abbahagyva munkáját, így szólt:

– Elég volt mára! Majd holnap folytatjuk!

– Még egy kicsit, anya! – kérte Sárika, de anya hajthatatlan volt.

– Majd holnap folytatjuk! – mondta megfellebbezhetetlenül. – Vacsora, fürdés, és irány az ágy! Nézd, már Kata baba is elaludt, ma már nem akar új ruhába öltözni.

– De – próbálkozott még erőtlenül a kislány. Most érezte csak, hogy bizony alaposan, de jólesően elfáradt. És meg is éhezett.

– Nincs semmi de – mondta anya. – Azaz, mert olyan szorgalmasan dolgoztál, ma este én rakom el a te tányérodat is az asztalról. Kivételesen! – tette hozzá mosolyogva.

Sárika nem ellenkezett tovább, szót fogadott anyjának. Meg azt is érezte, hogy nagyon várja már az ágya. Alaposan, de jólesően elfáradt ma.

Vacsora és fürdés után, alighogy betakargatta anyja, már aludt is. A jóéjtpuszit is csak félálomban érzékelte már. Nem kellett most még az elmaradhatatlannak hitt esti mese sem! Azonnal átlépett az álmok világába!

Hogy hol s merre járt, azt csak a mellette lévő álommanók tudnák elmesélni, akik egész reggelig vele maradtak. Amikor is frissen, jókedvűen ébredt. Gyorsan megmosakodott, megfésülködött, aztán megreggelizett, és máris indult, hogy folytassa félbemaradt munkáját.

Amikor az asztalhoz ült, már Kata baba is vígan nézelődött.

– Készen van az új ruhám? – kérdezte.

– Ne türelmetlenkedj! Nemsokára felveheted!

Néhány szorgos öltés még – egyre ügyesebben, gyorsabban – és kész! Elcsomózta a cérna végét, nehogy kibomoljon a varrás. Mint az ,,igazi” varrónők, úgy emelte maga elé a kész ruhát. Kritikus szemmel nézte végig alkotását. Itt-ott igazított kicsit, hogy úgy álljon, ahogy az elő van írva. Az arcán átsuhanó, elégedett mosoly árulta el, hogy tetszik neki alkotása. Első babaruha ez, amit elejétől végéig egyedül készített!

Nem szólt semmit, csak ölébe vette Kata babát. Levetette róla ruháját, és az újba öltöztette. Derekára és a hajába még világoskék masnit is kötött. Leültette a babafotelbe, és szakértő szemmel mustrálta végig. Itt is, ott is igazított valamicskét, azután így szólt:

– Nahát, milyen szép lettél! Anya, gyere, kérlek, nézd meg! – hívta az anyját, de szemét le nem vette babájáról. Anya jött, hogyne jött volna, nagyon kíváncsi volt arra, mit is remekelt össze az ő kicsi lánya. Összecsapta kezét a baba láttán:

– Istenem! De szép!

Magához ölelte, homlokon csókolta a dicséretbe belepirult Sárikát. Majd évődve kérdezte:

– Nagyon ügyes vagy! De mondd csak, kitől tanultál te így varrni? Igencsak jó mestered lehetett!

Sárika felnézett édesanyjára. Komolyan kérdezi? Hiszen úgyis tudja! De ha eddig nem is tudta volna, most meg fogja tudni.

– Hogy kitől? Hát tőled, anyukám! Te vagy az én igazi mesterem! – bújt hozzá szorosan.

Szívét édes boldogság töltötte be. Kint pedig mintha az idő is erre várt volna! A kis varrólányka tiszteletére fényesen ragyogott ki a nap. És ebben a szikrázó őszi napfényben minden ragyogott! Ragyogott Kata baba arca az örömtől. Mégis csak lett új ruhája! Ragyogott Sárika szép szeme a jól végzett munka örömétől. De legszebben anya szemében ragyogott egy örömteli könnycsepp.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.