Fodor Veronika: A körtefa legendája

2012. április 21.

Kint, egészen a faluszéli csalitosnál volt egy körtefa. A legszebb, legmagasabb körtefa volt a világon. A beszűrődő fény táncolt a levelein, széncinkék és vörösbegyek ugrándoztak vidáman egyik ágáról a másikra. Nyáron erősen csiviteltek, télen pihe gombócokká gömbölyítették magukat rajta. Senki sem emlékezett, hogy hogyan került oda, ki szórta el azt a körtemagot, amiből cseperedett. Csak szerették.

Az erdei manók: Csillag Ármin, Felhőfújó Badamér és Piros Muharcz mindig alatta üldögéltek. Bukfenceztek, lógackodtak, vaníliás kiflit majszoltak. Badamér néha lefújta orrukról a rátapadt porcukrot, Ármin csillagokat táncoltatott körülötte, Muharcz gyümölcsökkel zsonglőrködött alatta. A falu gyerekei is mind szerették, átölelték a törzsét, felmásztak magas ágaira, és onnan kémleltek át egészen a másik faluig.

Csak a villám nem szerette. Csattogtatta a fogait és nagyot harapott az oldalába. Hunyorgott a körtefa, szikrák pattogtak körülötte, mintha az egész égbolt csillagait forgatná a szélvihar. Aztán piros lángok nyaldosták a villám harapását. Messzire hallatszott a dübögés a recsegés-ropogás, és messzire látszott a tűz piros fénye, s a felbodorodó, pöndörödő szürke füstgomolyag. Meg is riadt mindenki, mikor meglátták. Hiába a vihar, a zörgés és morgás, elindultak. Badamér fújta, csak fújta a tüzet, míg el nem szédült bele. Muharcz és Ármin bátorították a madarakat, hogy segítsenek nekik. Vizet hoztak a csőrükben, szárnyaikkal csapdostak, fuvallattal terelgették el a szürkeséget. A Hold is segített, bekopogott a zárva talált ablakokon, költögette az alvókat, akik nézték a hunyorító körtefát, aztán ahogy voltak, mentek. Hozták a csilingelő pléhvödröket, a kopogó favödröket, hosszú láncban oltogatták a villám tüzét, mígnem csak a füst maradt, s reggelre az is eltűnt onnan.

Aztán a körtefát még jobban szerették, bekenték a sebhelyét, megsimították az ágait, nekidőltek a törzsének, és ott sugdolóztak, beszélgettek mellette. A csupa vidám történésen jókat derült a fa is. Újra kinyújtózkodott, zöld levelek pattantak az ágain, megbújva köztük ringatózott egy-egy mézsárga körte. Őszre már csak egy kis nyom maradt a tűz helyén, egy vékony hasadék. Azóta titkokat rejt a körtefa oldala, szeretgető melengető kívánságokat írnak a falubeliek kis papírokra és azokat csúsztatják bele. Némelyik teljesül is. Amelyiket nagyon akarják.

 

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.

Ha még több mesét szeretnél olvasni, folytasd a keresgélést a Magyar Olvasástárság (HunRA) vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán!
Támogatóink: