Csontos András: A varázspizsama

2012. április 09.

– Gyere le, fiam, megjött az unokabátyád! Hozott neked valamit!

Kelletlenül félredobta a könyvet, és lement a konyhába. Az unokabáty a világ legszélesebb mosolyával üdvözölte, és hátba veregette, még meg is gyomrozta.

– Hogy vagy, öregfiú? Mennyit nőttél, mióta nem láttalak!

Volt az már három éve is, hogy utoljára járt a náluk.

– Hoztam neked valamit! – tette hozzá, és egy kis puha csomagot nyomott a Robi kezébe.

Kibontotta, és egy pizsama volt az ajándék – de milyen! Robi még sohasem látott ennyire ízléstelen, kék-fehér csíkos pizsamát. Olyan volt, mint egy rabruha, épphogy csak a sorszám hiányzott róla.

A vendég kortyolt egy nagyot a sörösdobozából, majd Robihoz fordult:

– Ez nem közönséges pizsama ám! Varázspizsama! Ha felveszed, láthatatlanná válsz.

Apukája kuncogni kezdett.

Robit nagyon bántotta, hogy úgy beszélnek vele, mint egy óvodással, ezért igyekezett eliszkolni. Anyukája visszatartotta.

– Próbáld már fel! Olyan kíváncsi vagyok, hogy áll rajtad!

Ezután Robi felment a szobájába, de nem siette el az átöltözést. Gondolta, jól megvárakoztatja a felnőtteket, akik egyébként meglepően csendesen beszélgettek odalenn. Végül lement és megállt a konyhaajtóban. Apukája és az unokabáty beszélgetett tovább, mintha mi sem történt volna. Anyukája mosogatott, ő sem nézett fel.

– Itt vagyok! – szólalt meg végül Robi.

A vendég meglepetten elhallgatott, és bávatag tekintettel körbenézett a konyhában.

– Hol vagy, én bizony nem látlak!

Apukája is tanácstalanul forgatta a fejét. Robi odaállt mellé.

– Itt vagyok, apa!

– Tényleg, onnan jön a hang – mondta az unokabáty.

Robi apukája kezeivel kaszált mellette a levegőben.

– Itt nincs!

Anyukája abbahagyta a mosogatást. Meglepetten nézett körbe.

– Fiam, hova bújtál? Nem látunk.

– Itt állok a konyha közepén!

Mindannyian felálltak és tapogatózni kezdtek a konyha közepe táján. Csakhamar belebotlottak Robiba.

– Ez a feje! Itt az orra! Tényleg itt van!

Végül Robi anyukája összecsapta a tenyerét.

– Hát ez fantasztikus! Igazi varázspizsamát hozott neked az unokabátyád! Láthatatlanná tesz!

Robi hitte is, meg nem is. Gondolta, hogy tesz egy próbát, és kisétált az erdőbe. Hamarosan néhány túrázó idős nénivel találkozott.

– Nézzétek ezt a kisfiút, pizsamában jár az erdőben! – rikkantotta az egyik.

– Nahát! – mondta egy másik. – Már elmúlt dél, és még mindig pizsamában van!

– Lehet, hogy csak kikapott, és megszökött otthonról – mondta egy harmadik.

– Szegény kisfiú!

Körbeállták Robit, simogatták, gügyögtek hozzá, és megkínálták savanyú uborkával. Robi nagy nehezen kitört a gyűrűjükből és hazamenekült. A szülei még mindig a konyhában beszélgettek a vendéggel.

– Becsapás! – rontott be Robi hozzájuk kiáltozva. – Ez a pizsama nem is tesz láthatatlanná!

A felnőttek válasz helyett kinevették.

– Ugye mondtam, hogy milyen hiszékeny? – mondta Robi apukája a vendégnek. – Itthon is állandóan erdőtündérekről, manókról és óriásokról beszél.

– Ugyan már, még gyerek! – védte Robit udvariasan a vendég.

– Gyerek, de mekkora! Túl nagy már ő ahhoz, hogy ilyen butaságokkal legyen tele a feje!

Robi dúlt-fúlt. Felment a szobájába, átöltözött, és elment az erdőtündérhez, aki szívesen látta a hatalmas odvas fában kialakított házikójában. Meghallgatta Robi panaszáradatát, majd egy kis gondolkodás után válaszolt.

– Azt szokták mondani, hogy a kölcsönkenyér visszajár. Ha így becsaptak, te is megleckéztetheted őket egy kicsit – mondta.

– Hogyan?

– Úgy, ahogy ők is megtréfáltak. Elhitették veled, hogy láthatatlanná válhatsz, hát válj valóban láthatatlanná!

Az erdőtündér levett a polcról egy pici ládikót és kinyitotta. Turkálgatott benne, majd kivett egy kis sárga golyócskát, ami cukorkának nézett ki.

– Ez a cukorka egy kis időre láthatatlanná tesz – mondta az erdőtündér, és átadta Robinak.

Robi otthon tett egy próbát, az előszobatükör elé állt és bekapta a cukorkát. Nagyon finom volt, de gyorsan elolvadt a szájában. Kisvártatva eltűnt a képmása a tükörből, mintha szép lassan letörölte volna egy láthatatlan kéz. Készen állt tehát. Halkan benyitott a nappaliba. Bent apukája és anyukája ült a kanapén, míg az unokabáty egy fotelben terpeszkedett az elmaradhatatlan sörösdobozzal a kezében. Mereven nézték mindannyian a tévét, észre sem vették, amikor halkan kinyílt és becsukódott az ajtó.

De egyszer csak egy „klatty” – hallatszott, és kikapcsolt a tévé.

– Mi volt ez? – kérdezte a vendég döbbenten.

– Biztos elment az áram – válaszolta Robi anyukája.

– Már hogy ment volna el az áram, ha egyszer ég a villany?! Mindjárt megnézem ezt a tévét! – replikázott Robi apukája, és felpattant a kanapéról.

Abban a pillanatban bekapcsolt a tévé. Apukája egy pillanatig csak nézett, majd legyintett egyet, és visszaült a kanapéra. „Klatty” – mondta újra a tévé, és kikapcsolt.

– Itt valami ördöngösség van – mondta Robi anyukája.

– Nincs itt semmi rendkívüli! – mondta apukája dühösen. – Valószínűleg elromlott a kapcsoló rugója, és emiatt kapcsolódik ki magától időnként. Hozok egy csavarhúzót és megjavítom.

Tettre készen felpattant, de abban a pillanatban újra bekapcsolt a tévé.

– Maradj úgy! – sipította Robi anyukája. – Ha megmozdulsz, kikapcsol!

Robi apukája egy darabig tehetetlenül állt, majd a vendégre támadt.

– Te szórakozol a távirányítóval?

Az unokabáty felháborodottan tiltakozott.

– Még hogy én?! Ugyan miből gondolod?

– Abból, hogy Robit is becsaptad! Úgy megbántódott, hogy még vacsorázni sem jött le!

Kínos szünet következett. Csak a tévé motyogott halkan. Végül Robi szólalt meg.

– Én kapcsolgatom a tévét!

– Hol vagy? – kérdezte rémülten Robi anyukája.

– A tévé mellett állok, és a kezem a kapcsolón van! – válaszolta Robi, és a tévé egy hangos „klatty”-tyal kikapcsolt.

A felnőttek rémülten rándultak össze. A vendég még a lábait is felhúzta a fotelbe ijedtében, és jobbra-balra forgatta a fejét.

Robi odament hozzá és megcsiklandozta.

– Kuc-kuc, üdvözöl a láthatatlan kisfiú!

A vendég felkiáltott és kimenekült a szobából. Robi anyukája sikoltozott, egyedül apukája nem vesztette el a lélekjelenlétét. Látatlanban rárivallt Robira:

– Fiam, most rögtön leveszed és visszaadod azt a pizsamát az unokabátyádnak!

A mese megjelent a Mesélj minden nap! c. kötetben (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), a Médiaunió Alapítvány 2011-es társadalmi célú kampányának nagy mesekönyvében.