Szeles Zsanett: A rosszindulatú Olga

2012. április 22.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, Olga és Helga. Olga volt az idősebb, és nagyon mufurc volt. Nem örült semminek, és nem szeretett semmit. Helga viszont nagyon bájos ifjú hölgy volt, kedves, és mindenkinek önzetlenül segített. Egyik nap elindultak az erdőbe, hogy favágó édesapjuknak vigyenek ebédet. Olgának nem nagyon tetszett, hogy a hűvös erdőbe kell mennie, ahol piszkos lehet, de édesanyja kérésének eleget kellett tennie. Helga örült, hogy madarak kísérik az útján, és a patak partján megláthatja a halakat. El is indultak. Ahogy az erdőbe értek, hallották, hogy valaki keservesen sír. Olga nem is akart tudomást venni róla, de Helga rángatta a szoknyája szélét, hogy menjenek, nézzék meg, hátha eltévedt valaki, segítsenek neki.

– Helga, ha akarsz, te csak menj, én itt megvárlak – mondta Olga, majd leült egy fa tövébe, és elkezdte majszolgatni édesapjának szánt ebédjét. Helga elindult a hang irányába. Egy almafa sírt nagyon, mert fájtak az ágai a sok gyümölcstől. Helga gyorsan felmászott a fára, és amennyi almát csak bírt, leszedett, a fa tövébe tette, és megígérte, amikor hazafele mennek testvérével, felszedik, és hazaviszik az érett gyümölcsöket. Mikor visszaért testvéréhez, ő a napon szundikált. Felébresztette, majd indultak tovább édesapjához. Az úton velük szembe egy kis nyuszi sántikált, és kérte, segítsenek rajt, de Olga csak annyit mondott, hogy tele a keze és különben sem érnek rá. Helga viszont úgy gondolta, egy percre meg lehet állni. Kihúzta a szálkát a nyuszi lábából. A kis állat boldogan ugrándozott tovább. Mivel Olga keze elfáradt a cipelésben, átadta a majdnem üres kosarat testvérének. Ahogy mentek tovább, a patak partjára a hullám kisodort egy kis halacskát. Ő megkérte a lányokat, hogy dobják vissza, de Olga nem volt hajlandó összevizezni a cipőjét, nem segített, de Helga szívesen a kis állat segítségére sietett, hisz ha vizes lesz a cipője, majd megszárad. Visszaadta a kosarat Olgának, és lement a halacskához. A hal nagyon boldog volt, hogy ilyen kedves leányzóval találkozott. Mire visszaért Helga a testvéréhez, szinte minden étel elfogyott a kosárból, csak egy szelet kenyér és egy üveg víz maradt.

– Most mit mondunk apunak, hova lett az ebédje? – kérdezte riadtan Helga.

– Majd azt, hogy elosztogattad az állatoknak, akiknek segítettél – mondta Olga, és már fordult is el testvérétől.

– De hát nem hazudhatsz! – mondta mérgesen Helga.

– Apa úgyis tudja, milyen jószívű vagy, elhiszi, hogy elosztogattad, és nem is lesz rád mérges.

– De akkor sem mondhatsz olyat, ami nem igaz. Én nem megyek veled tovább, menj egyedül, de ne felejtsd, hogy nem szép dolog hazudni!

Helga ezzel hazaindult, Olga pedig ment édesapjához ebéd nélkül. Ahogy ment, találkozott egy kis őzgidával, aki nagyon szomjas volt, de nem tudott lemenni a patakhoz, mert nagyon meredek volt a part. Kért egy kis vizet, de Olga azt mondta, nincs nála.

– Ne hazudj – mondta a gida –, van a kosaradban. Mondtad volna azt, hogy nem adsz, mert irigy vagy – majd az őz mérgesen továbbindult. Alig ment két lépést, egy kis madár szállt a vállára, és kis morzsát kért, mert nagyon éhes volt, de Olga nem adott, azt mondta, nincs neki. A madárka nagyon mérges lett, és csak ennyit mondott a lánynak:

– Ne hazudj, van a kosaradban. Mondtad volna azt, hogy irigy vagy – majd elrepült mérgesen, Olga meg továbbindult.

Ahogy ment, azt vette észre, hogy eltévedt. Arra jött az őzgida, Olga megkérdezte tőle, merre kell mennie, hogy az édesapjához érjen. Az őz azt mondta neki, forduljon meg, és menjen csak tovább. Ahogy mendegélt, azt vette észre, hogy már harmadszor megy el ugyanazon fa mellett. Ekkor meglátta a fa tetején a madarat, akin nem segített. Mégis megkérdezte, merre kell továbbmennie, hogy az édesapjához érjen. A madár azt mondta, menjen csak tovább az úton.

– De madárka, már háromszor mentem végig ezen az úton, és mindig ideérek vissza – mondta kétségbeesetten Olga.

– Menjél csak tovább! – mondta a madár és elrepült.

Aztán meglátta a tóban a kis halat, akinek nem segített, mégis lekiáltott neki.

– Halacska, segítesz nekem? Eltévedtem, nem tudom, hogy jutok el apukámhoz. Lemegyek hozzád a partra, hogy halljam, mit mondasz.

– Amikor segíteni kellett volna rajtam, nem vizezted össze a cipődet, most sem kell idejönnöd, mert én sem segítek rajtad.

Olga kezdett szomorú lenni, mert nem tudta, kitől kérdezhetné meg, hogy merre menjen. Ahogy ment tovább, egy nyuszika ugrándozott vele szemben. Segítséget kért tőle is, de a nyuszika annyit mondott neki, nem segít, mert tele a keze bogyókkal, amit a kisnyulainak kell vinnie.

Olga leült egy fa tövében, és csak sírt, hogy nem talál az édesapjához. Ahogy sírdogált, a fa megszólította.

– Milyen érzés, hogy nem segít neked senki, és nem mondanak igazat, hogy merre menj édesapádhoz?

– Nagyon rossz… – válaszolta szomorúan Olga.

– Ugye neked is kellett volna segítened, és akkor viszonozták volna az állatok. Remélem, tudod, mit kell legközelebb csinálnod, ha segítséget kérnek tőled, és ugye azt is megtanultad, hogy igazat kell mondanod? – kérdezte a fa.

– Igen, megtanultam, hogy igazat kell mondanom, és azt is, hogy ami nekem csekélység, az másnak sokat jelenthet – mondta a lány.

– Menj nyugodtan tovább egyenesen, és megleled édesapád – mondta a fa, majd elcsendesedett.

– De ezen az úton mentem eddig is, és mindig ideértem vissza. Hallod, fa? Segíts, kérlek, ne hagyj magamra!

De a fa már nem szólt többé. Olga elindult az úton, és pár méter után megpillantotta az édesapját. Eldobta a kosarat, és rohant az ölébe. Elmesélte édesapjának, hogy megette az ebédjét, amit hozott neki, és mivel hazudni akart, hogy Helga az állatoknak elosztogatta, emiatt móresre tanította őt az őzike, a nyuszi, a madár és a halacska. Megtanulta, hogy nem szabad hazudni, és segíteni kell a rászorulókon.

Az apa nagyon büszke lett a lányára, hogy elmondta neki az igazat. Mivel már sötétedett, elindultak együtt haza. Ettől a naptól kezdve Olga mindig igazat mondott, segített ő is az állatoknak. Ezután már mindenki annyira szerette őt is, ahogy a jószívű Helgát.

 

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.

Ha még több mesét szeretnél olvasni, folytasd a keresgélést a Magyar Olvasástárság (HunRA) vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán!
Támogatóink: