Beck Andrea: A bátor sün

2012. április 09.

Egy tavaszi reggelen verőfényes napsütésre ébredt Kerekerdő összes lakója. A fák telis-tele voltak rügyekkel, nyílni kezdtek a virágok, és vidám madárcsicsergés hallatszott mindenütt. Mindenki jókedvűen gondolt az előtte álló napra, sürögtek-forogtak az állatok kis házacskáikban: a felnőttek munkába indultak, a gyerekek pedig óvodába és iskolába készültek.

Az óvoda bejáratánál tárt karokkal és nagy mosollyal várta az érkezőket Mackó Anyó, az óvó néni. Beterelte őket a csoportjukba, és máris kezdődött a reggeli torna. Vidáman bukfencezett és ugrándozott a gyereksereg, csak Sün Sebők sóhajtozott titokban nagyokat, miközben erre gondolt:

– Biztos ma sem fognak játszani velem a többiek! Senki sem barátkozik velem, mert azt mondják, szúrós vagyok. Nagyon várom már, hogy jöjjön értem az Anyukám, és hazavigyen! Otthon mindnyájan egyformák vagyunk, és senki sem csúfolódik a tüskéinken. Jaj, de sokára lesz még délután!

Torna után reggeli, majd szabad játék következett az udvaron, és Sebőknek sajnos igaza lett. Pedig ő mindent megpróbált, ma is végigkérdezte az összes pajtását, vajon játszanának-e vele.

Először Nyuszi Gyuszihoz fordult, aki éppen ott állt mellette egy piros autóval a kezében:

– Kedves Gyuszi, van kedved velem játszani? Szívesen autóznék veled!

De Nyuszi Gyuszi elutasította:

– Nem, én nem játszom veled. Tüskéid vannak, félek, hogy megszúrsz játék közben. Inkább mással játszom, akinek ugyanolyan selymes bundája van, mint nekem!

Sün Sebők tovább ballagott. Most Mókus Marcival találkozott össze, hát őt is megkérdezte:

– Szervusz, Marci! Szívesen labdáznék veled, van hozzá kedved?

De Marci felháborodottan kiáltott fel:

– Még mit nem! Hiszen te tüskés vagy! Ha rád esik a labda, kipukkan!

Sün Sebők bánatosan ismét továbbállt. Szembejött vele Kacsa Kata, akivel már sokszor beszélgettek, így a süni arca végre felderült:

– Jaj, de jó! Itt van Kata, ő biztosan játszik majd velem!

De sajnos csalódnia kellett megint. Kacsa Kata épp Borz Bogival és Lepke Lilivel készült fogócskázni.

– Beállhatnék én is a játékba? – érdeklődött Sebők reménykedve.

– Nem, te nem jöhetsz! – felelték a lányok kórusban – Nagyon szúrósak a tüskéid, biztosan megszúrnád a kezünket, mikor elkapunk! – azzal hátat fordítottak és nevetve elszaladtak.

Sebők nagyon elszomorodott.

– Megint nem játszik velem senki! Csak tudnám, miért gondolják, hogy megszúrom őket a tüskéimmel? Hiszen még sosem szúrtam meg senkit! Ha kipróbálnák, rájönnének, hogy igazából nem is szúrok olyan nagyon, csak akkor, ha én is úgy akarom!

Egy darabig egy helyben topogott, nem tudta, mit csináljon, merre induljon játszótársak nélkül. Akármerre nézett, mindenütt vidám arcokat látott, ő azonban hiába állt ott köztük, egyedül érezte magát, és ettől nagyon szomorú volt.

– Legszívesebben hazamennék, nem jó nekem itt lenni! Messziről nézhetem, ahogy mások játszanak, de velem nem játszik senki sem! Pedig én is szeretnék olyan selymes bundát vagy tollakat, mint nekik van, de mit tegyek?! Süninek születtem, hát persze, hogy tüskéim vannak! – kesergett magában, közben pedig észrevette, hogy Mackó Anyó egy pillanatra beszaladt valamiért a házba.

– Még Mackó Anyó is itt hagyott! – sóhajtotta – Pedig ő mindig labdázik velem egy kicsit, ha épp ráér.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a kapu felé indult.

– Itt az alkalom, hogy hazamenjek, most nem veszi észre senki! – azzal vett egy nagy levegőt és nekiindult. Megállt még egy pillanatra és visszanézett – hiszen tudta, hogy rosszat csinál –, de a következő lépéssel már kint is volt a kerítésen kívül!

Búsan bandukolt hazafelé, mikor egyszer csak furcsa hangot hallott a háta mögül.

– Seííííéééé! – ennyi jutott el hozzá csupán, de nem értette, mi lehet ez.

– Mintha Kacsa Kata hangját hallottam volna – gondolta. Aztán, mivel újból csend lett, tovább mendegélt.

Megint hallott valamit, ezúttal azonban tisztán értette, hogy valaki segítségért kiált. Megállt, és figyelmesen fülelt.

– Ez egészen biztosan Kata volt! Segítség, ezt mondta, most már értem! Hűha, ez meg mintha Gyuszi lett volna! – ijedt meg Sebők. – Segítenem kell nekik, valami nagy bajba kerülhettek! – futott apró lábacskáival az óvoda irányába.

Mikor odaért, látta, hogy a gyerekek valóban nagy pácban vannak!

Míg Mackó Anyó odabent volt a házban, besomfordált a róka, és rázárta az ajtót, hogy ne tudjon kijönni! Most pedig a kicsik körül szaglászik, és azon morfondírozik, melyiküket tudná hamarabb elkapni. Az ijedt kis állatkák pedig egy kupacba verődve sírdogáltak, és Mackó Anyóért kiáltoztak, de ő most nem tudott a segítségükre sietni. Az ablakon keresztül kiabált ki nekik:

– Gyorsan, gyorsan! Szaladjatok be a sátor alá! Ott elbújhattok, míg valahogy kijutok innen! – sürgette a rémült kis csapatot. – Maradjatok szorosan együtt, és vigyázzatok egymásra!

Így is tettek, és összebújva sírdogáltak a sátor legtávolabbi zugában, miközben a róka egyre közelebb és közelebb jutott hozzájuk.

Már csak néhány lépés választotta el attól, hogy elérje őket, mikor Sün Sebők bátor tettre szánta el magát. Összegömbölyödött, kimeresztette a tüskéit, és mint egy labda, a róka elé gurult! A ravaszdi nagyon meglepődött, hogy került ez a szúrós kis jószág oda, és megpróbálta az orrával arrébb lökdösni.

De nem járt szerencsével, mert a süni tüskéi jól összeszurkálták a nóziját, egy-kettő még bele is ragadt! Másodszorra a tappancsával próbálta arrébb gurítani, de ekkor meg a talpába fúródtak bele a tüskék, és onnan álltak ki a kis hegyes darabok.

Most már nagyon fájt az orra is és a tappancsa is, ráadásul bárhogyan is próbálta kihúzni a tüskéket, sehogy sem járt sikerrel. Ha az orrához nyúlt, csak még jobban megszúrta a lábában lévő tüskékkel. Ha pedig az orrával akarta kipiszkálni a mellső lábaiból a tüskéket, ugyanígy járt!

Végül belátta, jobb, ha gyorsan továbbáll, mert így bizony sosem érheti el a sátorba menekült állatkákat. Nyüszítve sántikált el, amilyen gyorsan a sérült lábaival csak tudott!

Mikor a róka messze járt már, Sebők a talpára állt és kiengedte Mackó Anyót a házból, majd mindketten a többiekhez siettek.

– Nem kell félni, már előbújhattok – szólt nekik szelíden az óvó néni. – Sebők elkergette a gonosz rókát! Egyhamar biztosan nem mer még a közelünkbe se jönni!

A kis állatok nagyon boldogok voltak, hogy megmenekültek, sorra köszönték meg a süninek hősies tettét. Mindenki adott neki egy nagy puszit, Mókus Marci még át is ölelte, mert már egyáltalán nem érdekelte őt, hogy megszúrja-e, vagy sem.

– Látjátok, gyerekek – szólalt meg végül Mackó Anyó –, éppen azok a tüskék mentettek meg titeket, amelyek miatt kiközösítettétek Sebőköt! Nem játszottatok vele, mert nincs bundája vagy tolla, mint nektek. Most pedig pont annak köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj, hogy Sebők egy kicsit más, mint mi.

Az óvodások elszégyellték magukat. Senki sem mert megszólalni, vagy Sebőkre nézni. Már nagyon bánták, hogy olyan undokok voltak és nem játszottak vele.

– No, elég a szomorkodásból – törte meg a csendet végül Mackó Anyó –, inkább süssünk egy finom tortát, amivel megünnepelhetjük a mi kis hősünket! Gyertek ti is segíteni, különben nem készülök el vele!

Azzal az egész csoport bevonult együtt a konyhába tojást törni, lisztet szitálni, krémet keverni. Pörögtek a habverők, suhogtak a fakanalak, mindenki egyformán kivette részét a munkából. Uzsonnára együtt megették a finom süteményt, Sün Sebők pedig nagyon boldog volt, hiszen reggel még álmodni sem mert volna róla, hogy ilyen szép véget ér majd ez a nap!

Attól a naptól kezdve mindenki szívesen játszott Sün Sebőkkel, és idővel azt is megszokták, hogy a tüskék néha bizony szúrnak, de ha elfogadjuk őket, és megtanulunk velük óvatosan együtt élni, akkor egyáltalán nem okoznak fájdalmat.

 

A mese megjelent a Mesélj minden nap! c. kötetben (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), a Médiaunió Alapítvány 2011-es társadalmi célú kampányának nagy mesekönyvében.

Ha még több mesét szeretnél olvasni, folytasd a keresgélést a Magyar Olvasástárság (HunRA) vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán!
Támogatóink: